Harald Scheel - Sibylle Jung:

A legszebb karácsonyfa

Messze-messze fent északon, a sűrű

fenyőerdő mélyén él a hómanók népe.

Takaros, kicsi házikóikban laknak a

hatalmas, öreg fenyőfák tövében.

A hómanók nagyon vidám és

barátságos kis lények. Szeretik az

erdők-mezők állatait, növényeit,

védik és óvják őket a betolakodóktól

barátaikkal, a hótündérekkel együtt.

Amikor beköszönt a tél, a hómanók

előbújnak rejtekeikből és szorgosan

gyűjtögetik a rőzsét és a különböző

bogyókat. A kis hómanógyerekek

előveszik szánkójukat és vígan

csúszkálnak naphosszat a lejtőkön.

Hamarosan itt a karácsony.

Egy közeli faluból két kisgyerek,

Kriszti és Tomi kora hajnalban útra

kelnek nagypapájukkal. Nagy, díszes

szánjukon egyenesen a hómanók

erdejébe tartanak, hogy egy szép

fenyőfát keressenek az ünnepre.

A rénszarvas lassan lépdel az erdei

ösvényen, mert ilyenkor még

igencsak sötét van errefelé. Ahogy

egyre beljebb haladnak a fenyőfák

között, Kriszti és Tomi még

szorosabban összebújnak a vastag

takaró alatt. Hirtelen valami nesz üti

meg a fülüket. Egy ág reccsent

volna?

- Hiszen ezek hómanók! - kiált föl

Kriszti. - Jó reggelt, jó reggelt! -

integet nagyapó a manóknak.

Egyszer csak különös érzés fogja el a

két kisgyereket. Egy különös, sárgás

fény világítja meg a fenyőket. Mi

lehet ez?

Nagyapó azonban mindebből semmit

sem vesz észre, és megállítja a szánt

egy kis tisztás szélén. Itt sok kis

karcsú fenyőfácska növekszik

békésen a nagy fenyők ágainak

védelme alatt.

Mindhárman leszállnak a szánkóról.

Tomi azonnal odaszalad egy formás,

kis fához, amely első látásra

megtetszett neki.

- Nagypapa! - kiáltja boldogan. - Ezt

a fát válasszuk! Ugye, milyen

gyönyörű?

Nagyapónak is tetszik a fa, és már

emeli is a kis fejszét, hogy kivágja,

amikor...

- Mi a manó? Hát ez meg micsoda? -

csodálkozik nagyapó. A semmiből

hirtelen előbukkan egy kis tündér és

megpróbálja nagyapó kezéből kitépni

a fejszét. Eközben egy másik tündér

ellibben a rémült gyerekek előtt és

rákoppint az orrukra, mire azok

ijedtükben belepottyannak a hóba. -

Nem szégyelled magad, nagyapó? -

kérdezi a nagyobbik tündér

mérgesen.

- Ugyan miért kellene szégyellnem

magam? - válaszolja nagypapa

homlokát ráncolva.

- Nem vághatod ki csak úgy az

ártatlan kis fákat! Fájdalmat okozol

nekik! - méltatlankodik a tündér,

miközben összecsapja a szárnyait.

- Segítség! Mi történik itt? - kiáltja nagyapó.

Kriszti és Tomi álmélkodva nézik, ahogyan mindenhonnan kis tündérek bújnak elő, majd körülveszik nagyapót, jó erősen belékapaszkodnak és a magasbaemelik. Ám nincs sok idejük bámészkodni, mert már ők is a levegőben vannak. Olyan magasan, hogy a fák koronái fölött a falujuk házait is láthatják.

A gyerekek reszketve bújnak nagyapóhoz, amikor a tündérek leteszik őket végre egy jó erős fenyőágra. Ekkor megjelenik előttük a tündérkirálynő és így szól:

- Fogjátok ezt a kis fenyőfát, és ültessétek el a kertetekbe. Ez emlékeztessen benneteket ránk mindenkor. Tudjátok meg, hogy nem szabad bántani az ártatlan fákat.

A fa olyan pici és törékeny, hogy a gyerekek alig mernek hozzáérni. Miután nagyapó megígéri, hogy soha többé nem vág ki egy fenyőfát sem, a tündérek visszarepítik őket a tisztásra. Felülnek a szánkóra, hogy ne fázzanak betakarják magukat egy pokróccal és elindulnak hazafelé. Közben elkezd szállingózni a hó.

Kriszti óvatosan tartja kezében a kis fenyőfát, miközben nagyapó fejét rázva egész úton azt mormogja, hogy ilyen még életében nem történt meg vele soha.

Otthon, a gyerekek egyenesen szüleikhez rohannak, hogy elmeséljék furcsa kalandjukat a tündérekkel. A szülők ámulva hallgatják ezt a hihetetlen történetet, majd közösen elültetik a ház elé a kis fenyőfát.

- Remélem gyorsan nagyra nő, - mondja Tomi, miközben Kriszti gondosan eligazítja az apró ágacskákat.

Ezen az éjszakán különös dolgok történtek nagyapóék kertjében.

Halvány, sárgás fény kíséretében egy csapat tündér libbent be az udvarra, körültáncolják a kis fenyőfát és teleszórják megannyi fényes csillaggal. Egy tündér bekukucskál a szobába, és látja, hogy a gyerekek még alszanak.

- Gyorsan, gyorsan, - sürgeti a többieket - nemsokára reggel lesz, és akkor biztos rögtön kinéznek az ablakon.

- Már készen is vagyunk, - éneklik a többiek. - Hát nem gyönyörű ez a kis fa? Most aztán huss, repüljünk vissza az erdőbe...

Reggel Tomi egyenesen az ablakhoz szalad és a meglepetéstől a szája is tátva marad.

- Nézd Kriszti, csoda történt! - kiáltja boldogan.

- De szép, jaj de szép! - ujjonganak a gyerekek. Az este elültetett kis fa az éjjel hatalmas fenyőfává cseperedett, és ágait sok-sok csillag díszíti.

- Ez lesz a legszebb karácsonyfánk, ami valaha is volt, - mondja Kriszti, - majd feldíszítjük gömbökkel és gyertyákkal is. Csodaszép lesz!

Délután neki is látnak a munkának. Soha még nem díszítettek ilyen lelkesen karácsonyfát. Még a kutyus is segített nekik a díszítésnél.

- A legszebb ünnep a karácsony - mondja Kriszti ragyogó arccal. - Köszönjük kedves tündérek, köszönjük, kiáltja az erdő felé.

Végre elérkezett a Szenteste.

Miközben a gyerekek boldogan az ajándékaikat bontogatják, ki- kitekintgetnek a házuk előtt álló gyönyörű fenyőfára.

Milyen szép is ez a karácsony!