Bölcsődénk 1981-ben épült, 90 férőhellyel biztosítja a 3 év alatti gyermekek napközbeni ellátását. Udvara parkosított, gondozott, árnyékos fákkal, homokozókkal. Kiegészítő udvari játékok: dömperek, motorok, kisbiciklik, elemes mászókák. A bölcsőde 4 egységből áll, egységenként gyermekcsoportok, gyermeköltöző, fürdőszoba tartozik hozzá. A szobák berendezésénél törekedtünk az otthonosságra, jól felszereltek, esztétikusak, a gyermekek méretéhez és fejlettségéhez igazodva.
Szobánként két kisgyermeknevelő „saját kisgyermeknevelői”- rendszerben látja el a nevelő, gondozó munkát. Így biztosított a személyi állandóság
Arra törekszünk, hogy nyugodtan érjenek meg a kisgyermek testi és lelki tulajdonságai, azok a szociális és értelmi képességek, amelyek biztosítani tudják sikeres közösségi beilleszkedést a családdal együttműködve. Segítjük és támogatjuk a családokat, szülőket, hogy visszakapcsolódnak a munka világába, viselkedési minták nyújtásával, biztosítva a gyerekek fejlődéséhez szükséges sokféle, változatos tevékenységet.
A bölcsődei nevelés célja, hogy a koragyermekkori intervenció szemléletének széles körű értelmezésével összhangban minden kisgyermekre és családjára kiterjedő prevenciós tevékenységeket folytasson. A bölcsődei ellátást nyújtó intézmény szolgáltatásként hozzájárul a családok életminőségének javításához, a szülők munkavállalási esélyeinek növeléséhez.
Szakmai programunkról:
Bölcsődénkben felváltuk a bábbal, bábjátékkal való nevelés, személyiségfejlesztés megvalósítását. A bábjáték hatására a bábra figyelő gyermek azonosul a szereplő bábbal, beszélteti, válaszol rá, a báb megelevenedik, „életre kel”, mozgásos élményt ad. Minden csoportszobában megtalálhatóak a sík, ujj, lépegető és kesztyűbábok megfelelő mennyiségben.
A kisgyermeknevelők évek óta a kisgyermek életkori sajátosságait figyelembe véve nemcsak gondozással, hanem a legmegfelelőbb módszereket alkalmazva neveléssel is foglalkoznak. A testi nevelés mellett központi kérdéssé vált a szellemi nevelés is, ezen belül az ének-zenei, a vizuális és az anyanyelvi nevelés: ezen belül az utóbbinak talán még egy magasabb fokozata: a bábozás.
Az együttjátszás során a gyermek megtanulja a társas együttlét szabályait, normáit. A mindennapi életet megérti, megismeri környezetét, megtanulja, hogyan alkalmazkodjon, és milyen módon érvényesítse akaratát. A különböző szerepek eljátszásával beleéli magát a másik ember helyébe, az átélt kellemes, vagy kellemetlen helyzetet újra eljátszhatja, ezáltal játékosan fel is tudja dolgozni.
A báb, a bábjáték közel áll a gyermekhez, így érzelmeikre hatva tudjuk elérni nevelői céljainkat. Ezért választottuk, és alkalmazzuk kiemelten, hiszen évek óta készítünk bábokat, és alkalmazzuk a nevelésben. Megfigyeltük, hogy amit felnőttként, kisgyermeknevelőként nem tudunk elérni pl. egy síró gyermeket megvigasztalni, vagy egy szótlan gyermeket szóra bírni, vagy egy nem evőt meggyőzni, hogy kóstolja meg az ételt, azt bábbal a kézen, „beszéltetve” a bábot, szinte varázsütésre mindez már nem volt probléma. A bábra figyelő gyermek azonosul a szereplő bábbal, beszélteti, válaszol rá, a báb megelevenedik, él, mozgásos élményt ad, mert a gyermek maga is kezébe veheti, mozgathatja. Az átélt élményeket a gyermek arca tökéletesen kifejezi, visszatükrözi.
A bölcsődei élet minden területén alkalmazható, s ezek a következő célok elérésére irányulnak:
Nagyon fontos, hogy a kisgyermeknevelők felkészültek legyenek:
Bölcsőde-család kapcsolata.
A család és a bölcsőde együttműködése kiemelt fontosságú feladat.
Kapcsolattartás formái:
A szervezett programok alkalmával a szülőknek lehetőségük nyílik a gyermekükkel és a kisgyermeknevelőkkel egy színes, vidám délután eltöltésére.
Költségek:
Bölcsődénkben étkezési és személyi gondozási díjat kell fizetni.
Az étkezés díja 582Ft + áfa/ naponta bruttó 740 ft.
A személyi gondozási díj napi összege 100 -900Ft, azokon a napokon, amikor a kisgyermek jelen van a bölcsődében. A személyi gondozási díj napi összegét a szülők nettó jövedelmei alapján számoljuk ki.
Azoknak a családoknak, akik, Rendszeres Gyermekvédelmi Kedvezménybe részesülnek, három vagy több gyermekek gyermeket nevelnek, vagy a gyermek tartós betegségben szenved, nem kell térítési díjat fizetni.
Egyéb szolgáltatások:
Bölcsődénkben térítésmentesen vehető igénybe a só szoba és a tornaszoba. A só szoba használata elsősorban preventív jellegű, a felső légúti megbetegedések megelőzésére szolgál. A kisgyermeknevelők rendszeresen járnak a gyermekekkel az őszi és téli időszakban ide mondókázni, énekelni. A tornaszoba lehetőséget nyújt rossz idő esetén a nagymozgásos tevékenységekre, mondókás tornákra, eszközhasználatokra.
Babamuzsikánk térítési díj ellenében vehető igénybe (500Ft/alkalom), a kisgyermekek életkorának megfelelő mondókás, zenés foglalkozás. Csecsemőszínházi szolgáltatásunk is térítési díj ellenében vehető igénybe. Művészeti élményt tudunk biztosítani a bölcsődénkbe járó gyermekek számára, valamint a kiemelt szakmai programunkat is színesebbé varázsolja.
+36-94/505640
novak.ramona@ebi.szombathely.hu
Sebestyén Bianka |
Péter Anita |
Hegedüsné Bem Andrea |
|
Draskovits-Novák Ramóna |
Buza Viktória |
||
Vinczéné Verhás Hilda |
Hajba Alexandra |
Farkas-Varga Dóra |
Bolla Mária |
Bognár Péterné Vera |
Harangozóné Herczeg Viktória |
Guzmics Mónika |
Purgai Barbara kisgyermeknevelő |
Kolonicsné Németh Zsófia |
Nagyné Keppel Vivien |
Bodonczi-Németh Kinga |
Szentkirályi Dorina |
Farkas Enikő |
Nagy Anita |
|